2015.11.15. EGYKORI TÁMOGATOTTUNK, ILLOVAI BALÁZS JÓ KEZEKBEN VAN
Interjú Kiss Ferenccel, az Újpest FC utánpótlás csapatainak technikai vezetőjével.
U17-es csapatunknak 12 lejátszott mérkőzést követően 11 győzelem mellett csak 1 vereséget szenvedett, U19-es csapatunk viszont 11 meccset követően még nem találkozott olyan gárdával, amely legyőzte volna. A szakmai stábot is meglepte ez a kiváló kezdés?
"-Mindenekelőtt azt fontos kiemelnem, hogy mindkét csapat edzői és játékosai is rendkívül kemény alapozást végeztek a szezon előtt, és ennek a felkészülésnek meg is lett az eredménye. Azt gondolom, az U19-es csapatnak a lehető legjobban sikerült felkészülni a bajnokságra, de az U17-es gárdánál sem látunk semmi problémát, nagyon halvány, árnyalatnyi különbség van a két együttes között. Úgy véljük, ez onnan ered, hogy a nagyobb korcsoportoknak van egyfajta plusz motiváltságuk azáltal, hogy a klub második csapatában, az NBIII-ban is szerepelhetnek, és ezt az NBI-es csapatból lejátszó játékosokkal együtt tehetik meg. A későbbiekben szeretnénk ezt átültetni a fiatalabbik csapatba is, ezzel létrehozni egy olyan rendszert, ami a játékosok szemszögéből nézve lépcsőzetes fejlődésen alapszik."
Mi a csapatok elsődleges célja, mert ha ezt a szintet a fiatalok továbbra is tartani tudják, akkor elég nagy valószínűséggel a második osztályból a szezon végére feljutás lesz, és jövőre már a korosztály legmagasabb szintű bajnokságában versenyezhetünk.
"-Egyelőre még sötétben tapogatózunk, ami az osztályok közti vándorlást illeti, mivel az MLSZ a decemberi ülésén hoz ki egy új utánpótlás koncepciót, így nem lehet még megjósolni, mi lesz azoknak a csapatoknak a sorsa, amelyek a tabella élén végeznek. Jelen pillanatban, akik a régiónkénti versenyben az első helyen végeznek, azoknak még egy osztályozó kört is kell játszaniuk, hogy magasabb szintre kerüljenek. Hogy ez mennyiben fog változni, azt még nem tudjuk. Annyi jó azért van a változtatás korai, decemberi időpontjában, hogy lesz időnk készülni az esetleges új rendszerre, és ha kell, akár erősíteni is tudunk csapatainkon. Hadd meséljek el egy ide tartozó rövid szakmai történetet. Múlt hét kedden voltunk a debreceni futballegyetem konferenciáján, ahol az Ajax Amsterdam FC edzői tartottak előadásokat és bemutató edzéseket kifejezetten az utánpótlásra koncentrálva. A sok szakmai kérdés közül a legizgalmasabb az volt, mikor kitértek a csapatok helyezéseire és ezáltal megemlítették, hogy nálunk soha egyetlen évben sem volt még olyan, hogy utánpótlás edzőt azért menesztettek volna, mert nem végzett a csapata az első helyen. Többek között ezzel is próbálták számunkra sugallni: azt kell megérteni az utánpótlásban dolgozóknak és természetesen a gyerekek, játékosok szüleinek, hogy nem az a lényeg, hogy az utánpótlásban hányad osztályban játszik a játékos, mert igenis fel lehet kerülni egy másod -, harmadosztályból is a magasabb korcsoportba. Az interjú elején említett lépcsőzetes fejlődéses rendszernek is ez a kulcsa, és egyre jobban ebbe az irányba látom eltolódni az utánpótlás szakmaiságát is, de természetesen szeretnénk bajokságot nyerni."
Így, ennyi mérkőzés és ilyen jó eredmények után milyenek a külső visszajelzések?
"-Egyértelműen jók. Rövid idő alatt sikerült azt elérni, hogy nem nekünk kell menni a játékosok után, hanem ők vagy a szüleik jelentkeznek, ugyanis látják az eredményeket, és a csapaton belüli kiváló hangulat is szembetűnő mindenkinek."
Tulajdonosunk nemrég egy házat is vásárolt a vidéki fiatal tehetségeink részére, hogy ott együtt, jó körülmények között a futballra koncentrálva lakhassanak. Miért érzed ezt fontosnak?
"-Csak úgy lehet felvenni a versenyt, a futballakadémiákkal, ha azoknak a játékosoknak, akik nem ebben a 10 - 20 kilométeres körzetben élnek, de tehetségesek és szeretnének a csapatban játszani, megfelelő szállást tudunk biztosítani, ezért én ezt egy nagyon jó kezdeményezésnek tartom."
forrás:ujpestfc.hu
fotó:magyarfutballakadémia.hu