TÖRTÉNETÜNK

2006. február 5. vasárnap... Egész nap Debrecenre figyelt az ország futballszerető része, hiszen ott rendezték az akkori teremtornát. Igaz, a különböző szervezési akadályok miatt mindössze öt élvonalbeli csapat részvételével, ám a Lombard, a DVTK, a REAC, az Újpest és a Debrecen gárdái így is remekül szórakoztatták a közönséget. A torna egyperces néma csenddel kezdődött, a résztvevők és a szurkolók így adóztak Zavadszky Gábor és az előző nap elhunyt Dalnoki Jenő emlékének. A rendezvényen egymást követték a mérkőzések. Feltűnő volt a REAC agilis, eredményes játéka, az újpestiek a tőlük megszokott gólratörő futballt hozták, a hazaiak helyenként ingadozó teljesítményt nyújtottak. A tornát a REAC az utolsó mérkőzésén megnyerte, ám Urbán Flórián és csapata csak rövid ideig ünnepelhetett: a Diósgyőr-Lombard meccs alatt érkezett a hír, mely szerint elhunyt a klub korábbi játékosa, Bánka Kristóf. Ekkor már az újpestiek is értesültek saját nevelésű játékosuk haláláról - a hír hallatán több újpesti játékos is sírva fakadt az öltözőben. A szervezőkkel egyetértésben ezért úgy döntöttek, hogy a DVSC-Újpest mérkőzés elmarad és ugyan a győztesnek járó serleget átadta Kisteleki István ligaelnök, ám ünneplés helyett ezúttal gyászszünettel zárult a torna.

2007-ben első alkalommal és nagy sikerrel, telt ház előtt került megrendezésre az I. Bánka Kristóf Emléktorna. Az esemény azóta már hagyományá nőtte ki magát, melyet minden évben a tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori játékos családja, az Újpest FC és az általuk közösen létrehozott, a futballista nevét viselő alapítvány rendez. A cél, hogy hagyományteremtő céllal indult útjára a labda, minden év telén folytatódik. A torna győztese az MTK csapata lett, az öregfiúk gálamérkőzést az Újpest FC nyerte, a torna legjobb ifjúsági korú játékosa pedig Tóvizi Tamás lett. A nyitóbeszédet Dunai Antal, az MLSZ alelnöke mondta el, melyben kitért arra is, hogy Bánka Kristóf emlékére szeretnék minden évben megrendezni ezt a tornát. Közel 1200 fő jelent meg a ceremónián, amely azt jelenti, hogy a csarnok teljes egészében megtelt. Az ünnepélyes díjátadáson kihirdették az esemény díjazottjait: a legjobb kapus Köteles László (Vác) lett, a legjobb mezőnyjátékos Selei András (MTK), a torna gólkirálya pedig Kovacsics Károly (REAC) volt.

A Bánka család szörnyű tragédiája vezetett arra az elhatározásra, hogy alapítványt hozzanak létre egyetlen, imádott fiuk, Bánka Kristóf emlékének megőrzésére. Kristóf segítőkészsége, emberekhez való közvetlen viszonya mindig jó benyomást tett sporttársaira, edzőire, barátaira és környezetének minden tagjára. Az Ő szellemisége, tehetsége, akaratereje emlékének megőrzésére jött létre ez a szervezetet, melyen keresztül labdarúgókat, sportolókat szeretnének támogatni.

A II. Bánka Kristóf Futballtornára ehhez hűen 2008. február 10-én, vasárnap 14:00 órától a budapesti Körcsarnokban került sor. A tornán ugyanaz a hat csapat lépett pályára, mint első alkalommal: az Újpest FC, az MTK Budapest, a REAC, a Nyíregyháza és a BKV Előre, vagyis azok, amelyekben Kristóf szerepelt pályafutása során, továbbá a Vác, amelyikkel megállapodott és már edzett 2006. február 5-én, amikor tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az 5+1-es torna futballszakmai érdekessége, hogy a 15 nevezett labdarúgó között legalább 5 játékosnak 19 évnél fiatalabbnak (1989. január 1. után születettek), legalább háromnak pedig 17 évnél fiatalabbnak (1991. január 1. után születettek) kellett lennie. Az együtteseket két hármas csoportba sorsolták, innen az első kettő jutott az elődöntőbe, amelynek győztesei játszották a finálét. Másodszor is az MTK nyerte a Bánka Kristóf emléktornát. Érdekesség, hogy újra a REAC-cal játszották a kék-fehérek a finálét. A harmadik helyen a Nyíregyháza végzett, amely az Újpestet előzte meg. A legjobb kapus Tóth Norbert (Nyíregyháza), a legjobb mezőnyjátékos Erős Károly (REAC), a legjobb ifikorú játékos pedig Gyürü László (Újpest FC) lett. A Bánka család ezúton is köszöni a kluboknak, hogy vállalták a részvételt az eddigi tornákon, hiszen a torna a nevezés feltételeivel nemcsak sportszakmai célokat kíván szolgálni, hanem a Bánka Kristóf Alapítvány szellemiségét is tovább kívánja adni.

2009-ben első ízben került megrendezésre az Összefogás napja elnevezésű emléktorna, amely a tragikusan fiatalon elhunyt Zavadszky Gábornak, Fehér Miklósnak, Bánka Kristófnak és Dárdai Balázsnak állított emléket. A Papp László Budapest Sportarénában megrendezésre kerülő körmérkőzéses, műfüves tornán hosszú idő után láthattak a szurkolók Fradi-Újpest összecsapást, hiszen a rendezvényen a zöld-fehérek és a megyeri útiak is jelen voltak, csakúgy, mint az MTK és a Győr együttesei. A jótékonysági rendezvényt a Zavadszky Gábor Alapítvány a Futball Árvákért és a Bánka Kristóf Alapítvány közösen szervezte. A torna csúcspontjának a záró találkozó, a Ferencváros-Újpest rangadó ígérkezett és az összecsapást nagy várakozás előzte meg, hiszen a két csapat két éve nem találkozott egymással tétmérkőzésen. Az esemény keretében egy Zava Team-Bánka Barátai gálamérkőzésre is sor került, amely a kilencvenes évek Ferencváros-Újpest rangadóinak hangulatát igyekezett felidézni, többek között olyan játékosokkal, mint Szélesi Zoltán és Lőw Zsolt, míg a másik oldalon Hajdú Attila és Lisztes Krisztián. Pályára lépett még a Színészválogatott és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség két csapata is. A jótékonysági esemény bevételét fele-fele arányban a két alapítvány számlájára utalták, s az összegből hátrányos helyzetű, tehetséges újpesti fiatalokat támogattak, illetve a ferencvárosi futballisták árváit segítették. "-Maximálisan elégedett vagyok a torna szervezettségével, az üzenete eljutott a szívekbe."- nyilatkozta az esemény után Bánka Gyula.

2011-ben is sor került az utánpótlás tornára, ezúttal U11 korosztályban. Az 5 résztvevővel megrendezett tornán a csapatok két csoportban játszották mérkőzéseiket. Az egyik csoportban a Goldball az UTE és REAC mérhették össze tudásukat, a másik csoportban a Vasas és a Dalnoki Akadémia csapatai oda-visszavágóval dönthették el, hogy ki kerülhet a torna döntőjébe. A 2x10 perces mérkőzésen nem sikerült dűlőre vinni a meccset, így következhettek a büntetők, amely során a Dalnoki csapata kivívta a győzelmet, a Goldball pedig 2. lett. A rendezvény fényét emelte a Magyar Színészválogatott, a Szponzorok, a Szentpétervári Színészválogatott, valamint az MLSZ csapatainak részvételével zajló kispályás torna is.
A sportolók mellett egy segélykoncert keretében fellépett: Varga Miklós, Papadimitriu Athina, Molnár Szilvi, Váradi Viki, Puskás Péter, Kiss Zoltán és a Vujicsics együttes.
"-A Goldball '94 FC nagy tisztelettel adózik Bánka Gyula példaértékű munkájáért, erőfeszítéseiért, amelyet fia Bánka Kristóf emlékének megőrzéséért és a magyar utánpótlás fejlődéséért tesz. Ezúton kívánunk neki és családjának jó egészséget és további sikereket az alapítvány munkájához!" -szerepelt a Goldball honlapján az eseményt követően.

A Bánka Kristóf Alapítvány 2013-ban, hét évvel Kristóf halála után is megrendezte a teremtornát. A február 9-10-én az U10-U12-es korosztálynak szervezett eseménnyel a Kánai úti SportMax-ban emlékeztek Kristófra. A torna vezetője Bánka Gyula, Kristóf édesapja volt, a főszervező az egykori remek újpesti labdarúgó Bodnár István, a szervezőbizottság tagjai pedig egykori újpesti kiválóságok: Szanyó Károly és Csillag Krisztián.
Első alkalommal vett részt a megmérettetésen a Rubeola FC csapata, az egyesület, ahol Kristóf a futsal világában is letette névjegyét. A torna színvonalát mutatta, hogy többek között az Újpest, a Budapest Honvéd, a Vác, valamint az utánpótlás-neveléséről híres Mészöly Focisuli és Csepel-Halászi is az ellenfelek között volt.
A Rubeola 9 játékossal - akik közül 4(!) egy évvel fiatalabb, azaz 2004-es születésű volt - vágott neki a küzdelmeknek és a 2. napra egy sérülés miatt még kevesebben lettek. A kis Tigrisek küzdeni tudása azonban tornagyőzelmet ért! A végső győztes MTK legyőzésével szerezte meg a 3. helyet a Szent Pál Akadémia FCU 12-es csapata a torna idősebb játékosai között. A kis csapat már másodszor, nagy örömmel vett részt a tornán. Ráadásul egy egykori klasszissal érkeztek, hiszen Kardos Jóska, az Újpesti Dózsa egykori 33-szoros válogatott játékosa, felnőttcsapatuk vezetőedzője is kilátogatott a tornára, hogy megnézze meccseiket és buzdítsa a csapatát. A gólkirályi címet szétlövéssel kellett eldönteni, mert a szentpálos Forró Joni és egy mészölyös srác is 5-5 gólt szerzett. Joni tartott ettől, mert egy előző tornán így bukta el a gólkirályi címet. Most nem hibázott, így a gólkirály: Forró Jonatán.
A nap végén nagy megtiszteltetésben volt része a csapatoknak: Fekete László a hetven-nyolcvanas évek legendás újpesti válogatott csatára, egykori gólkirálya adta át a díjakat a csapatoknak.

2013-ban nem csupán emléktorna került megrendezésre. Először az Újpest színeiben a Győr elleni találkozón mutatkozott be a Cérna-pályán felnőtt játékosként Kristóf, az ő nevére keresztelt sportközpontot és a vadonatúj műfüves pályát pedig most Wintermantel Zsolt és az UTE klubigazgatója, Őze István adta át a sportolóknak, akik rögtönzött focitornával tisztelegtek emléke előtt. Szintén ebben az évben három egykori kedvencet köszöntöttek a IV. kerületben a Bánka Kristóf Sportközpont mellett. Törőcsik András, Fekete László és Schumann Péter kapott támogatást a Bánka Kristóf Alapítványtól. Bánka Kristóf édesapja elmondta, hogy az alapítvány eredeti céljai között is szerepelt, hogy a fiatal, utánpótláskorú labdarúgók támogatása mellett azoknak a korábbi újpesti labdarúgóknak is segítsenek, akiknek balszerencsésen alakult az életük. Az alapítvány elnöke egyszeri támogatást adott át a három korábbi fantasztikus labdarúgónak és elárulta, hogy - amennyiben erre lehetőségük lesz - minden évben szeretnének három, nehéz helyzetbe került egykori közönségkedvencen segíteni. Ahogyan Bánka Gyula fogalmazott, Kristóf is biztosan így cselekedett volna.

A rengeteg emléket és csöndes pillanatot az év elején áthatja egy egészen másfajta érzés is: készülődik valami, ami a Család életébe minden évben meghittséget lop: felpezsdül az alapítvány élete... megálmodjuk, tervezünk, szervezünk... együtt - egymásért - a labdarúgásért - Kristófért. A Szülők, Bánka Gyula és Bánka Edina szíve végtelen, szeretetük árad a gyermekek felé, óvó - féltő gondoskodásuk és támogatásuk példaértékű mindenki számára.
A 2015-ös évet egy hagyományos tornával nyitja meg a Bánka Kristóf Alapítvány, mely kezdetben emléktornaként jelent meg a köztudatban, de mára utánpótlás tornává alakult. A kezdeményezést látva sok-sok családi barát, újpesti legenda, közéleti személyiség és magánember állt a nemes cél mellé már hosszú évek óta.
A torna meghívóit kiküldve azonnal megérkeztek a visszajelzések, minden évben szívesen vesznek részt a csapatok a rangosnak számító és elismert eseményen.

A Magyar Színészválogatott és az Újpesti Legendák gáláján az ovációt és a tapsvihart már megszokhattuk, a hangos szurkolás sem maradhatott el, ám a kispadokat ellepték a gyerekek... most nem számított, hogy milyen címer van a szívünk fölött, nem volt érdekes, hogy milyen színben képviseljük a klubunkat: tolongtak a kissrácok tollal a kezükben..
Csak egy aláírást!! Az én karomra is!! Tessék aláírni nekem is..!! Záporoztak a kérések... Détári Lajos, Szanyó Károly, Kovács Zoltán, Balázs Pali, Pásztor Tibor, Varga Miklós pedig nem tehettek mást, mint tollat ragadtak amikor épp nem a pályán rúgták a bőrt.
A korlátokról lógó gyereksereg egy legendát sem engedett a kispadra anélkül, hogy meg ne érintették volna példaképeiket: Zámbó Sándor és Fehér Csaba is megtettek mindent a gyerekek öröméért. Pontosan úgy, ahogy az alapítvány és Kristóf szülei megálmodták ezt a tornát... sok-sok gyönyörű pillanattal, boldog gyermeki arcokkal, büszkén átvett díjakkal, óriási gólörömökkel: érzelmekkel, élményekkel, életre szóló emlékekkel.

A legtöbb emberben az év kezdete megújulást, reményt, feladatokat ébreszt - nagy tervekkel, elhatározásokkal, magunk mögött hagyva az előző év fáradalmait és mindazt, amitől szabadulnánk.
A Bánka Család életében minden újabb január közeledte szívet szorongató, de egyben melengető érzés is. Egyetlen fiuk, Kristóf születésnapja az az időpont, amivel számukra elkezdődik minden év... aztán éppen csak néhány hét telik el és a legnehezebb nap is eljön: Kristóf halálának évfordulója. Kérdezzük magunkban, hogyan lehet ezt a fájdalmat elviselni? Egy édesapa és édesanya miként képes feldolgozni ezt a tragédiát?
A Bánka Család közeli barátai és alapítványuk, a Bánka Kristóf Alapítvány munkásságának ismerői tudják, érzik, látják a választ. Kristóf emlékének ápolása, fenntartása a család számára a legfontosabb feladat, ezen az érzésen keresztül pedig alapítványuk segítségével immáron sokadik éve támogatják a fiukhoz hasonló tehetséges ifjú labdarúgókat és azon játékosokat, kik életük nehezebb pillanataiban támaszra, segítségre szorulnak.

A szervezés tökéletessége, a pontosság, a torna színvonala, a csapatok és edzőik fair play hozzáállása, a szülők és szurkolók korrekt buzdítása és a számos díj valamint ajándék mind-mind garancia egy gyermekközpontú eseményre, ez a munkásság pedig a Bánka Kristóf Alapítvány védjegye. A Bánka Kristóf Alapítvány Football Torna február 1-én került megrendezésre a Vasas Fáy utcai Sportcsarnokában. Reggel 8 órától gyülekeztek a csapatok, a szülőkkel és szurkolókkal pedig hamarosan megteltek a lelátók. A tervezett 9 órás időpontban meg is kezdődött a torna, melynek elején a bemelegítések alatt hallhattunk egy összefoglalót Bánka Kristóf életútjáról, karrierjéről, valamint a Bánka Kristóf Alapítvány munkásságáról. Újdonságként jelent meg az idei torna sorsolása, hiszen a sportszerű végeredmény kialakítása érdekében ezúttal minden csapat összemérhette erejét a többi gárdával is. Így lehettünk szemtanúi olyan pillanatoknak, amikor a lila-fehérek óriási harccal küzdöttek a zöld-fehérekkel és végül győzni tudott az UTE az FTC ellen. A másik nagyszerű 12 perc - többek között - a Vasas SC - Videoton FC összecsapás volt: a Vasas fölényesen nyerte addigi mérkőzéseit, talán sokan előre borítékolták ezt a győzelmet is, de végül a fiatalabb játékosokkal felálló Vidi hozhatta el a 3 pontot. Aki látta a meccset, megemeli a kalapját, hiszen csodálatos, szemet gyönyörködtető játékot láthattunk profi társaságok tálalásában. A mérkőzések délelőtti és délutáni felvonásában egy 30 perces szünettel gondoltuk megpihentetni a játékosokat, de be kell vallanunk: ez az egy tervünk nem biztos, hogy sikerült, ugyanis a kis labdarúgók a csarnokban kezdődő események láttán igencsak izgalomba jöttek. Amikor a küzdőtérre sorra vonultak be az ismerős arcok, a fiatal tehetségek számára óriásnak, ikonnak számító labdarúgók és hírességek, a nézőtér szó szerint megőrült!

Az alapítvány fennállása óta számtalan fiatal labdarúgót támogatott és segített hozzá a sikerhez, vagy akár könnyítette meg egy-egy mélypontjukon való átlendülésüket. Nagy Dániel.. Barczi Dávid.. Dvorschák Gábor nevét ki ne ismerné, de akadnak fiatalabb tehetségek is a sorban: Ádám Erik, Szalánszki Bálint vagy Banai Dávid válogatott mezben is képviselhették hazánkat, Illovai Balázs és Kovácsréti Márk pedig kiemelkedő teljesítményükkel folyamatosan az NBI-es utánpótlás élvonalában szerepelnek.

Bánka Kristóf Alapítvány © 2014  - Minden jog fenntartva - design: www.adamsweb.hu
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el