LEGFRISSEBB HÍREINK
2016. januártól márciusig
2016.MÁRCIUS 21. ISTEN ÉLTESSE DUNAI ANTALT!
2016.MÁRCIUS 04. SZOMORÚ ÉVFORDULÓ
2016.MÁRCIUS 02. EGYÜTT GYÓGYUL SCHUMI ÉS TÖRŐ
Az egykori csapattársak, akik három bajnoki címet (1975, 1978, 1979-ben) szereztek az Újpest labdarúgócsapatával, újra együtt küzdenek és életük legnagyobb meccsét vívják. Törőcsik Andrásnak (60) és Schumann Péternek (61) már nem a futballpályán, hanem kórteremben kell megvívnia élete legnagyobb meccsét. Budakeszin, az MH Egészségügyi Központ rehabilitációs osztályán szobatársak lettek, tartják egymásban a lelket, hogy mindketten felépüljenek.
A Törőnek becézett legendás, 45-szörös válogatott csatár, aki 1974-től 1985-ig erősítette a Dózsát, 2014 márciusa óta két agyműtéten esett át, s már hosszú ideje lábadozik.
- Jobban érzem magam az utóbbi időben, nincsen baj a közérzetemmel. Nézzük a tévén a meccseket, olvasgatunk, és sokan látogatnak bennünket - mondta Törőcsik, aki bizonyítva, hogy milyen édesszájú, kekszet kért nővérétől, Évától.
Azonban, mint arról már korábban beszámoltunk, az orvosokkal egyeztetve fogyókúrára fogták, mert felszedett jó néhány kilót az utóbbi időben.
- Amikor tudok, sétálgatok a folyosókon, próbálok minél többet mozogni.
A klubot 1975-től 1980-ig erősítő, Schuminak becézett védőnek érszűkülete miatt tíz év alatt mindkét lábát amputálni kellett, s emellett felfekvéssel is megoperálták.
- Nehéz hónapok vannak mögöttem, több műtétem volt. Most egészen jól érzem magam, megjött az étvágyam is. Néha jobban ízlik az étel, máskor kevésbé. Eddig a spárgakrémleves, a rántott hús körettel és csalamádéval volt a csúcs ezen a konyhán. Néha a barátok is hoznak egy kis hazai brassóit, annak nagyon örülök - mesélte Schumann. - A hátamon a seb egyre kisebb, de még fáj. A combomon a heg begyógyult, s elkezdtem tornázni, hogy erősebb legyek, ugyanis főként erre lesz szükség ahhoz, hogy műlábbal tudjak járni.
Látogatásunkkor egy korábbi dózsás csapattársuk, Jurácsik Mátyás (55) is bent járt náluk, s természetesen előkerültek a régi sztorik és a jövő nagy feladata is.
- Remek volt újra látni Törőt, és Peti is jobb formában van, amióta legutóbb láttam, kezd erősödni fizikailag és lelkileg is. Ez fontos, hiszen óriási küzdelmet kell majd vívnia azért, hogy műlábakkal újra járni tudjon - jegyezte meg Jurácsik.
forrás:blikk.hu
2016.FEBRUÁR 15. ÚJABB SPORTEREKLYE KERÜL ÁRVEREZÉSRE
Az I. Bánka-Rakaczki Jótékonysági Kispályás Labdarúgó Emléktornán 360.000 Ft gyűlt össze. A Bánka Kristóf Alapítvány célja azon sportolók támogatása, akik betegség vagy baleset miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Bevételeink újfent gyarapodhatnak, hiszen ezúttal kiváló sportereklyék kerülnek kalapács alá. Többek között az a labda, melyet a világbajnok brazil strandlabdarúgó válogatott tagjai írtak alá, valamint egy magyar mez is, melyet a magyar válogatott akkor viselt, mikor a világelső francia csapat ellen játszott. Az árverezésre bocsájtott relikviákat Izsvák Zsolt menedzser és Weisz Tamás szövetségi kapitány ajánlották fel a szervezők részére a rendezvényen. Köszönjük a támogatást!
fotó:utebaratikor.hu
2016.FEBRUÁR 05. 10 ÉVVEL EZELŐTT EZEN A NAPON HAGYOTT ITT MINKET BÁNKA KRISTÓF - AZ ÉDESAPA, BÁNKA GYULA SZAVAI
"2006. február 5-én, pontosan 10 éve, 24 éves korában történt a visszfordíthatatlan, Kristóf " örökre " itthagyott bennünket! Szeretteit, barátait ismerőseit, szurkolóit, mindazokat akik ismerték őt. 10 év nem kevés idő, és a mondás szerint az idő múlása tompítja a fájdalmat. Ez így nem teljesen igaz! A sors "életre ítélt bennünket ", amit az idő múlásával egyre nehezebb viselni. Születésnapja - január 8., halála napja - február 5., névnapja - március 15. Egymást követő hónapok, amit nehezen vészelünk át, és természetesen a karácsonyi ünnepek is. Tudom és látom, hogy a mai napig nagyon sokan együtt éreznek velünk, de ennél többet ők sem tehetnek. Köszönöm mindenkinek, akik az elmúlt években lelkileg támogattak és próbáltak vigaszt nyújtani! Köszönöm azoknak is, akik a Bánka Kristóf Alapítványt támogatták, ezzel is segítve Kristóf emlékének megőrzését és céljai megvalósítását."
2016.FEBRUÁR 01. KÖSZÖNJÜK, HOGY ADÓJA 1%-ÁVAL A BÁNKA KRISTÓF ALAPÍTVÁNYT TÁMOGATJA!
2016.01.31. GERGELY GÁBOR CIKKE AZ EMLÉKTORNÁRÓL
2017.01.27. LEVÉL ÉRKEZETT AZ UTE BARÁTI KÖR TAGJAIHOZ
"-Nagy tisztelettel és szeretettel írom az üzenetemet. Nem volt alkalmam a szombati napon mindenkinek külön megköszönni a torna egésze alatt nyújtott munkáját. Nehéz szavakat találni arra, hogy mit éreztem, éreztünk a szombati napon, hiszen egy olyan közös, megható megemlékezésen vehettünk részt, amely méltó volt mind Kristóf, mint Bence személyéhez. Köszönjük!!! Reméljük, hogy minden kedves tagot jövőre Miskolcon vendégül láthatunk és újból találkozhatunk! Köszönettel és barátsággal:
Rakaczki Tamás"
fotó:nava.hu
2016.01.26. A VASAS KUBALA AKADÉMIA TV ÖSSZEFOGLALÓJA AZ EMLÉKTORNÁRÓL
2016.01.25. AZ EMLÉKTORNA ÖSSZEFOGLALÓJA A DIGI SPORT ADÁSÁBAN
2016.01.23. KÉPES ÖSSZEFOGLALÓ A MAI EMLÉKTORNÁRÓL
A Bánka Kristóf Alapítvány hivatalos facebook oldalán valamint a Bánka Kristóf Emlékoldalon többszáz fotó teszi felidézhetővé a mai nap pillanatait. A fotókért köszönet az adam'sweb-nek és a Retro Focinak!
2016.01.21. KÖSZÖNJÜK AZ UTE TÁMOGATÁSÁT!
Az I. Bánka-Rakaczki Jótékonysági Kispályás Labdarúgó Emléktorna labdáit, mellyekkel a színészek és számos lila legenda is játszani fog, az UTE biztosítja. A játékszereket Trakperger Árpád szakosztály igazgató adta át a szervezőknek. Köszönjük az UTE támogatását, nagyon reméljük, hogy sok gólt szereznek vele a küzdő felek a szombati rendezvényen, melyet a Vasas csarnokban rendezünk. Várunk minden érdeklődőt szeretettel!
2016.01.19. AZ I. BÁNKA-RAKACZKI JÓTÉKONYSÁGI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ EMLÉKTORNA SORSOLÁSA
BÁNKA csoport: UTE Baráti Kör, Angyalföldi Vaddisznók, MTK Baráti Kör, Lokiblog
RAKACZKI csoport: FTC Baráti Kör,Pena Madridista Hungara,DVTK- amigeleken.hu,Haladás Szurkolói Kör
2016.01.18. BÁNKA GYULA A DIGISPORT REGGELI START VENDÉGE VOLT
2016.01.15. KÖSZÖNET AZ ÚJPEST FC JÁTÉKOSAINAK!
"-Ma nagy meglepetés ért. Az Újpest játékosok nevében - Balajcza, Kabát és Kovács - nagy szeretettel adták át a Bánka Kristóf Alapítvány részére pénzbeli adományukat, amelyet a Bánka -Rakaczki emléktorna finanszírozására, valamint labdarúgók emlékének ápolására és váratlan balesetek, betegségek támogatására szántak. A torna rendezője, az UTE- Baráti Kör, melyet a Vasas Fáy utcai csarnokában jan 23-án bonyolítunk le. Köszönjük Srácok, igazán nagyszerű sportemberek vagytok!"-nyilatkozta közösségi oldalán Bánka Gyula.
2016.01.10. EGYKORI TÁMOGATOTTUNK, TÓVIZI TAMÁSÉK ÚJABB SIKERE
"-Először is szeretném megköszönni az UTE nevében is a szervezőknek, hogy ilyen színvonalas tornát sikerült rendezniük. Úgy gondolom, hogy a mutatott játék alapján megérdemelten szereztük meg az aranyérmet. Egy-két időszakot leszámítva jól futballoztunk, próbálták a fiúk azt csinálni, amit elvárunk tőlük Moskovits Gáborral. A védekezésünk szervezett volt, amit az is igazol, hogy az 5 mérkőzés alatt mindössze 1 gólt kaptunk. Örülök, hogy végre nem a szimpatikus, jól játszó vesztes csapat voltunk, hanem egy szimpatikus, jól játszó győztes. Remélem ez a kupagyőzelem nagy lökést ad nekünk, hiszen most kezdődött el a tavaszi szezonunk és sok munka vár a játékosokra. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, illetve Mukai Yukumonak, aki a torna legjobb játékosa díját is elnyerte.
2016.01.09. AZ ATV MŰSORÁN AZ EMLÉKTORNA BEHARANGOZÓJA
Az I. Bánka-Rakaczki Jótékonysági Kispályás Labdarúgó Emléktorna kapcsán a Start Plusz vendégei Borsche Gábor elnök, UTE Baráti Kör és Emődi Zoltán főszerkesztő, amigeleken.hu
2016.01.08. BÁNKA KRISTÓF MA LENNE 34 ÉVES. NYUGODJÉK BÉKÉBEN!
"- Ma lenne 34 éves Kristóf ...... de az élet úgy hozta, hogy nem lehetett. Gondolatban és szívünkben örökre velünk van, hiszen a szeretet az örök!" -ezeket a sorokat olvashatjuk Bánka Gyulától, Kristóf édesapjától közösségi oldalán. Azóta barátok, újpesti legendák, szurkolók, ismerősök, rajongók sokasága rója le tiszteletét a Bánka Család felé, adózva Bánka Kristóf emlékének. "-Örökké a szivünkben élsz!! Emléked kitörölhetetlen!!!" ..
"-Törpe mindig köztünk lesz!" .. "-Mindig a szívünkben él!" .. "-Nyugodj örökké a lila fellegekben!" .. "-Örökre velünk maradsz, őrizzük mosolyodat!!!!" .. "-Kristóf soha nem felejtünk el." .. "-Nyugodj Békében "TÖRPE" , emléked örökre megőrizzük!" .. "-Hiányzol, Isten nyugosztaljon!" .. "- A jó Isten vigyázzon Rád!" ..
"-Megint eltelt egy év...egy újabb gyertya a tortádon odafent.." Olvasva ezen sorokat igazán megható, mennyien szerették Kristófot, köszönünk minden együttérző szót, sort és képet, melyet a Bánka Kristóf Sportközponttól küldtetek nekünk virágokkal, vagy a gesztust, hogy kimentetek Kristóf sírjához a temetőbe. "Csak az hal meg, akit elfelejtenek.." Kristófot nem felejtjük, örökké velünk marad, nyugodjék békében.
2016.01.05. I.BÁNKA - RAKACZKI JÓTÉKONYSÁGI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ EMLÉKTORNA
Idén 10 éve, hogy tragikusan fiatalon elveszítettük alapítványunk névadóját, Bánka Kristófot. Sajnos az elmúlt időszak sem szűkölködött a tragédiákban. Tavaly a diósgyőri Rakaczki Bence távozott közülünk, nemrég pedig Fülöp Márton hagyott itt minket. Az újpesti nevelésű Lázár Bence betegsége hallatán egy emberként mozdult meg és fogott össze a játékosért a magyar labdarúgó társadalom, ami meg tudja sokszorozni a korábbi csatár akaraterejét a nehéz harcban.
A Bánka Kristóf Alapítvány a kezdetektől ápolja Kristóf emlékét, minden télen hagyományos tornával tisztelgünk az elhunyt játékos előtt. Az alapítvány kitartó munkájának és a támogatóknak köszönhetően pedig számtalan nehéz élethelyzetbe került játékos kapott segítséget. A sajnálatos események és betegségek arra ösztönözték az amigeleken.hu diósgyőri szurkolói portál és az UTE Baráti Kör tagjait, hogy létrehozzanak egy olyan összefogást, mellyel segíteni lehet a jövőben is a hasonló helyzetbe került sportolóknak.
A torna célja az volt, hogy szurkolói közösségek kispályás focicsapatait és U15-ös utánpótlás csapatokat hívjunk egy olyan jótékonysági tornára, ahol kifejezhetjük szolidaritásunkat és közösen tiszteleghetünk a torna névadóinak: Bánka Kristófnak és Rakaczki Bencének. Ezáltal a torna bevételével és a Bánka Kristóf Alapítvány kezelésével azonnali segítséget tudunk nyújtani betegség vagy baleset által nehéz helyzetbe került, anyagi segítségre rászoruló sportolóknak.